Panzió bemutatása
Sárvár
Sárvár, Nyugat-Magyarország egyik legszebb kisvárosa, a 84-es főút mellett, idilli környezetben, a Rába partján, a Kemeneshát dombjai között fekszik. A város kultúrtörténeti és építészeti emlékekben gazdag.
Legfőbb nevezetességei a városközpontban lévő Nádasdy-vár, a katolikus és evangélikus templom és a botanikus kert. A város vonzerejét színvonalas kulturális programok növelik, mint például a nemzetközi folklórfesztivál, a fúvóstalálkozó, a Históriás napok, a Simon-Júdás vásár, a szüreti mulatság és számos koncert.
Az Európai Királyi Fürdők Szövetsége (Royal Spas of Europe) 2004 novemberétől Sárvárt tagjai közé választotta. A megtisztelő címet Európában eddig mindössze 10 fürdőváros nyerte el, nyolc különböző európai országból. A szövetség tagjai közé kizárólag olyan fürdővárosokat vesz fel, melyek királyi kötődése igazolható, valamint kiemelkedően magas színvonalú fürdőt üzemeltetnek.
Az első írásos emlék a városról 1288-ból maradt fenn.
Sárvár országos jelentőségűvé válását, s vele a XVI. Században kezdődött aranykorát a Nádasdy családnak köszönheti. Nádasdy Tamás mecénási tevékenysége nyomán lett a várkastély kora kultúrájának központja. A Sárvár- Újszigeten alapított nyomdában született – Sylvester János révén,- az első Magyarországon nyomtatott magyar nyelvű könyv és a teljes, magyar nyelvű fordításban megjelent Újtestamentum is.
Wellness ajánlatok
Páros Energia napok: 12.700,-Ft/fő
Csomagajánlataink kétágyas szobaárral vannak kikalkulálva. Egyágyas szoba és apartman esetén...
Energia csomag: 16.600,-Ft/fő
Csomagajánlataink kétágyas szobaárral vannak kikalkulálva. Egyágyas szoba és apartman esetén...
Relax de Luxe hét: 80.200,-Ft/fő
Csomagajánlataink kétágyas szobaárral vannak kikalkulálva. Egyágyas szoba és apartman esetén...
Wellness alapcsomag: 29.200,-Ft/fő
Csomagajánlataink kétágyas szobaárral vannak kikalkulálva. Egyágyas szoba és apartman esetén...
Relax napok: 11.800,-Ft/fő
Csomagajánlataink kétágyas szobaárral vannak kikalkulálva. Egyágyas szoba és apartman esetén...